(Barnusnak és Leónak kötelező!)
Van itt egy váz, ami képlékeny. Ami még bőven változhat, mert túl hosszú/túl unalmas/új ötletek jönnek/nem működnek ezek az ötletek/túl nehéz... Az egész váz úgynevezett IDŐK-ből és ZENÉK-ből áll. Az IDŐ mindig valamilyen fajta ritmusjáték, átvezetés egyik zenéből a másikba. Az idő múlása.
A technikai leírások (mivel olvasva nehezen követhetők) külön bejegyzésekben fognak megjelenni, de egyáltalán nem fontos, hogy elolvassátok őket, mert a próbán mindent kipróbálunk, megtanulunk, begyakorolunk. Abból a célból jelennek meg itt mégis, ha valakinek kérdőjel támadna a fejében bármelyik résszel kapcsolatban, akkor itt remélhetőleg választ talál a kérdéseire. Ezek a bejegyzések a
VÁZ címkét fogják viselni (egyelőre még csak az
1. RÉSZ van feltöltve).
Az alábbi leírás kevésbé a technikai részletekről szól, sokkal inkább a mögöttes koncepcióról, gondolatokról. Szívesen veszem az ehhez fűződő megjegyzéseket.
NYITÁNY
Georgi STENI c. művét annyira kerek egésznek tartom, hogy hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, ez egy különálló részét képezné a műsorunknak. Nem szeretném az imprós blokkba belehelyezni, mert elveszítené jelentőségét. Nyitánynak viszont több okból kifolyólag is megállja a helyét: szimbolikus tartalmú számomra az, hogy Georgi írta, aki alapító tagja és örökös házizeneszerzője a Soharózának. Jelképes az is, hogy egy fiatal, BOLGÁR származású MAGYAR zeneszerző darabjával indítunk, egyrészt a nemzetek keveredését jelezvén, másrészt a kortárs zene iránti elkötelezettségünket. Végül azt gondolom, hogy ha az előadásunk első 2 percében egy kerek egész fantasztikusan gyönyörű és expresszív kortárs kórusművet megszólaltatunk, akkor utána még érdekesebb lesz az, ahogyan kilépünk a hagyományos kóruskeretek közül.
1. IDŐ
Ritmussal indul, mert a fő vezérelvünk az IDŐ, az idő haladása (félreértés ne essék: nem kronológiai sorrendben haladunk Pécs történetét illetően). Egy ember indítja, akihez csatlakoznak mások is, ezzel megjelenítve egy összeverődő népcsoportot. Egy másikfajta ritmus megjelenése egy másik népcsoport érkezését jelenti. Azaz összeverődnek a népek itt a Kárpát-medencében. Rövid időre bejöhet a később elhangzó BREGOVIC ritmuskísérete hangmagasság nélkül.
1. ZENE
Itt rögtön két nép jellegzetességeit szeretném egymásra tenni. Egyrészt megjelenik közelgő vész formájában a török sereg: iszlám hangzású halandzsa, zakatoló, repetitív ritmus, mély dübörgés (DENNE JALLAH), amire rákerül egy Tolna megyei népdal panaszos szövege (JAJ), majd később a teljes népdal eredeti dallammal és szöveggel. Összemosódnak a határok: a betyárok vagy a törökök fenyegetik az országot, illetve a nőket? Mindenesetre a nők ijedtükben, félelmükben zsolozsmázó imádkozásba kezdenek.
A recitálás műfaja minden vallásban megjelenik: keresztény, iszlám, zsidó... mindenhol. Ezt a párhuzamot szeretném, ha megmutatnánk valamifajta recitálós játékkal, ami aztán beletorkollik egy magyar nyelvű zsolozsmaszerű versbe:
Adjon Isten szerencsét. Orbán is úgy komponálta meg ezt a szöveget (LUX), mint egy nagyon egyszerű monotón ima, amiből időnként kiszakad egy sóhaj, egy fuldokló sírás, valamifajta visszafojthatatlan lelki kitörés: az a pillanat, amikor eltörik a mécses.
Szívdobbanás jellegű ritmus szövődik a zenébe. A szívek együtt dobbanak, majd lassan az egyéni szivverések elcsúsznak egymáshoz képest. Észrevétlenül bekúszik egy másikfajta szívverés, a muszlimoké, ami azért érdekes, mert amikor még csak a szívdobogás csatlakozik a magyar ima érveréséhez, akkor egyáltalán nem lehet megkülönböztetni, ugyanúgy dobog. Csak akkor derül ki, hogy ők "mások", amikor megszólal az iszlám ének (AMMU) is hozzá.
Az iszlám és a keresztény ének harcáról lesz itt szó. Az elején mindkettő szól, de az iszlám jelenléte egy időre megerősödik és elnyomja a keresztény vallást. A keresztény ima azonban nem szűnik meg, csak megbújik: titkos összejövetelek és misék az elfojtás alatt. Egy rövid ideig a hallgató egyáltalán nem hallja az imát a szinte ordító iszlám énektől és transz-szerű ritmustól, de amikor az hirtelen megszakad, az ottmaradt csöndben a fül ismét meghallja a korábbi dallamot: az állandóság erejével szól, halkan, de rendíthetetlenül.
Ld.
RÉSZLETES ELŐADÁS VÁZ: 1. RÉSZ
2. IDŐ
Körülbelül az előadás felénél járunk. Visszatérés jelleggel (szintén az állandóság jele) hasonló hangzású ritmusjáték kezdődik, mint a legelején, persze részleteiben más (a lényeg mindig állandó, csak a forma változik). Most a népcsoportok közül a bolgár asszimmetrikus ritmust ragadjuk ki és játsszunk vele: utalva a bolgár kertészekre, akik elterjesztették nálunk a paprikát és a padlizsánt, előkaphatunk néhány zöldségből készített ütőhangszert a kis fonott kosárkánkból ld.
VEGETABLE ORCHESTRA. Ez a hangszín változatossága miatt is jó lenne, nem beszélve a közönség felüdítéséről.
2. ZENE
Ez a bolgár blokk: két különböző bolgár népdal is elhangik mindenféle átvezetés nélkül. Az egyik egy eredeti népdal (SOKOL), amihez ritmusjátékot társítunk (esetleg a zöldséghangszerek segítségével), a másik egy bolgár kortárs zeneszerző népdalfeldolgozása (DILMANO). Ebben az utóbbiban a bolgár hangszínnel is kísérletezhetünk, sőt az lenne a legmegragadóbb, ha az első megszólalás (csak csajok) torokhangon történne meg.
3. IDŐ
A jól összeállított bolgár népdal elemeire esik szét: szótagokra, hangokra, véletlenszerű impróra az atomokkal. Olyannyira részecskékre bontjuk, hogy már felismerhetetlenül bolgár. Sőt ez már tényleg nem bolgár, hiszen az elemek minden nyelvben ugyanazok, csak másképp rakódnak össze. Ezért a szótagok észrevétlenül új értelmet nyernek: "
pé-csi-kesz-tyű". Olyan mintha egy LEGO-várat teljesen szétszednél és utána ugyanazokból az elemekből építenél egy LEGO-benzinkutat. Kémiai példát is szívesen mondanék, de ahhoz egyáltalán nem értek. És ugyanilyen módon, csak most már kicsit szervezettebb keretek között, a "
pécsi kesztyű" szavak újabb metamorfózison mennek keresztül, aminek a végére a szöveg török szavak értelmét nyeri: "
bicsim csim gimi".
3. ZENE
Egy török népdal feldolgozása hangzik itt el (ESMER). Mivel sosem fogjuk tudni úgy énekelni, mint a török pop-énekesek és buggyos nadrágú parasztbácsik, ezért saját feldolgozást alkalmazunk: ritmusimprós elemek, techno-alap, lecsupaszított keleties hangskála, a török pop-kultúra alaplüktetése, stb. Amikor az eredeti dallam megszólal, akkor játszhatunk a hangszínnel (pl. mekegés, vibrato), amivel elidegenítjük az eredetitől, megmutatván a kórus hangzásainak tárházát.
Ismét egy nyugodtabb, meditatívabb részhez érünk. Itt is össze fogunk ereszteni két kultúrát, de most ezek nem egymásnak feszülnek, hanem békésen eléldegélnek egymás mellett, sőtmitöbb egymás eszközeit használják (zenei értelemben: ugyanazt az akkordkíséretet). Ebben a bevezetésben a kísérettel játszunk, eltolva egymáshoz képest az akkordokat.
Megszólal a két dal: egy keresztény zsoltár keleties dallammal (BOLDOG) és egy iszlám ének (SUNLIJEY). Hol egymással közösen, hol csak a két dallam, hol külön-külön a két ének, stb. Mintha egy olyan városban élnénk, ahol laknak keresztények is, muszlimok is, és ahogy sétálunk a macskaköves, dimbes-dombos utcákon, néha szembejön velünk egy török és egy magyar beszélgetve (= a 2 ének együtt kíséret nélkül), aztán egy egész keresztény családdal találkozunk, akik épp a templomba tartanak (= csak a zsoltár kísérettel), aztán a dzsámi előtt látjuk alkudozni a muszlimokat (= iszlám ének kísérettel), vagy épp betévedünk egy kocsmába, ahol vallástól függetlenül mindenki hangoskodik, darts-ozik és bort vedel (= mindkét dal kísérettel).
Hasonlóan a korábbi elemekre bontáshoz, most is letisztítjuk a különbségeket, lefaragjuk egyik és a másik jellegzetességét, hogy csak a csupasz lényeg maradjon, az emberi csontváz. Zenei értelemben: egy semleges magánhangzó, egy alaphang, egy hangnem, egy hangkészlet, egy közös hangulat (MIDI).
A letisztult alapra épülhet rá a világ egyik legtisztább éneke: egy ősi keresztény Mária-dal cigány nyelven, őszinte szöveggel, egyszerű dalformával (MARJA). Mária jelenléte miatt először az egész szövet és a dal is csak a nőikaron jelenik meg. Nem szeretnék soviniszta lenni, de nekem az az érzésem, hogy a női hangszín, legalábbis egy nőikari hangszín jobban megtestesíti a fentebb említett tisztaságot. Nem tudom miért gondolom ezt, talán az anyaság miatt, a szoptatás alatti meztelenség miatt, a testkontaktus miatt, nem tudom, de nyugodtan támadjatok. Mindenesetre ebbe a puha, tiszta, meditatív hangzásba csatlakozik a szintén puha hangú férfikar a többszólamú feldolgozással. Igen, egy kicsit szülés-érzetem van: az anya teste belül, amikor még a méhben van a baba, aztán szülés után az anya simogatása először, és utána az apa érintése. (Bocs, ez nem tudom, hogy kapcsolódik a multikulti koncepcióhoz...)
Beragad az idő. A végtelen folytonosság. Az idő múlása. Népek jönnek-mennek, de ez az egy állandó. Valakinek megnyugtató, valakinek feszítő érzés. A szűnni nem tudó tik-tak-tik-tak.